Ananászos-sonkás rakott csirkemell



Hozzávalók 32x10 cm-es őzgerincformához:
25 dkg vékony szelet, húsos füstölt szalonna
70–80 dkg csirkemellfilé

frissen őrölt fekete bors
1 ananászkonzerv (kb. 35 dkg)
10 dkg vékony szelet sonka
13 dkg vékony szelet füstölt sajt


Az ananászt leszűrjük, késes aprítóval durvára daraboljuk. A csirkemellet nagyobb kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Az őzgerincformát kibéleljük a szalonnával úgy, hogy mindkét oldalán túllógjon. Belerakjuk a hús felét, az ananász felét, betakarjuk sonka-, sajt- és szalonnaszeletekkel. Ismét csirkemell, ananász, sonka és sajt következik, végül ráhajtjuk a túllógó szalonnát. A rakottast olajjal vékonyan bekent alufóliacsíkkal letakarjuk, majd nagyobb tepsibe tesszük. Annyi vizet öntünk köré, amennyi a forma feléig ér, és az ételt előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 1,5 óra alatt készre sütjük. A sütőből kivéve pár percig pihentetjük, majd a formából óvatosan sütőpapírral bélelt tepsire fordítjuk. Annyi időre tesszük vissza sülni, amíg a szalonna szépen meg nem pirul.
Burgonyapürével, salátával vagy friss kenyérrel körítve tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2017. májusi számában.