Vajas-sajtos teasütemény



Hozzávalók kb. 30 db-hoz:
a tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
1 kávéskanál só
1 dl sűrű tejföl
15 dkg sajt (ementáli, füstölt, trappista vagy akár vegyesen)
1 tojássárgája
a tészta lekenéséhez:
1 tojás
a tetejére:
mák
szezámmag
lenmag
köménymag
reszelt sajt
mandulaforgács

A lisztet gyúródeszkára szitáljuk. Beledaraboljuk a hideg vajat, gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a sót, a tojássárgáját, a tejfölt, a reszelt sajtot, és szintén gyorsan dolgozva egynemű tésztává állítjuk össze. Cipóvá formáljuk, konyharuhával letakarva 10 percre hűtőbe tesszük. Leheletnyi lisztet használva gyúródeszkán finoman átgyúrjuk, és kb. 20x25 cm-es téglalappá nyújtjuk. Tetejét lekenjük az enyhén felvert tojással, villával berácsozzuk, és 1 éjszakára hideg helyre tesszük.
Másnap lisztbe forgatott derelyevágóval kb. 1,5 cm széles és 8 cm hosszú rudakra vágjuk, de kiszúróformával is szaggathatjuk, vagy kisebb kockákra is vághatjuk. Tetejüket meghintjük mákkal, szezám-, len- és/vagy köménymaggal, sajttal, mandulaforgáccsal. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és előmelegített, 180 fokos sütőbe tesszük. 18-20 perc alatt készre sütjük.



Hótorta



Hozzávalók 21 cm átmérőjű tortához:
az alaphoz:
25 dkg darált háztartási keksz
20 dkg vaj
1 evőkanál vaníliás cukor
a rizses réteghez:
1 dkg vaj
10 dkg kerek szemű rizs
1 csipet só
2 dl víz
6 dl tej
7 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
10 dkg kókuszreszelék
2 dkg zselatinpor
2 dl tejszín
a díszítéshez:
2–3 dl tejszín
1 evőkanál vaníliás cukor


A felolvasztott vajat elkeverjük a darált háztartási keksszel és a vaníliás cukorral, majd a kapcsos tortaformába öntjük, szépen elegyengetjük, és hűtőbe tesszük. A rizst megfuttatjuk a vajon, majd felöntjük a víz és 5 dl tej keverékével, ízesítjük pici sóval, és kis lángon puhára főzzük (nem lesz tejberizs sűrűségű, de nem baj, ilyen hígnak kell lennie). A tűzről levéve elkeverjük benne a vaníliás cukrot, a cukrot és a kókuszreszeléket, majd hagyjuk kihűlni. A maradék 1 dl tejben elkeverjük a zselatint, majd addig melegítjük, amíg fel nem oldódik (de forralni nem szabad). Kevergetve kicsit hűlni hagyjuk, majd a rizshez vegyítjük. A tejszínből kemény habot verünk, és óvatosan a zselatinos rizsbe forgatjuk. A kekszes alapra halmozzuk, és 1 éjszakára hűtőbe rakjuk.
Másnap eltávolítjuk róla a tortagyűrűt, és a tejszínből vaníliás cukorral felvert kemény habbal díszítjük (bevonjuk vele, majd a tetejét külön díszítjük, plusz karácsony alkalmából kerülhetnek az oldalára és a tetejére saját készítésű mandulás fenyők is).

Pepperkake - norvég karácsonyi keksz



Hozzávalók:
a tésztához:
25 dkg vaj
12,5 dkg méz
1,5 dl tejszín
20 dkg porcukor
50 dkg liszt
2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál őrölt fekete bors
2 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 teáskanál őrölt kardamom
az írókához:
1 tojásfehérje
20 dkg porcukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 teáskanál citromlé


A vajat, a porcukrot, a tejszínt és a mézet nagyobb lábasban melegíteni kezdjük, de csak addig, amíg a porcukor és a vaj teljesen fel nem oldódik, egynemű folyadékot nem kapunk. A tűzről levéve hagyjuk kihűlni. Hozzáadjuk a szódabikarbónával elvegyített, átszitált lisztet és a fűszereket, és fakanállal szép egyneművé keverjük/dolgozzuk. Viszonylag lágy tésztát kell kapnunk, amit a lábasban folpakkal letakarva 1 éjszakára hűtőbe teszünk.
Másnap 1/2 órával a sütés előtt kivesszük, finoman átgyúrjuk. 2 részre osztjuk, külön-külön elnyújtjuk (3-4 mm vékonyra), majd kiszúróformákat használva szaggatjuk. Nagy részét csak így, simán rakosgatjuk sütőpapírral bélelt tepsire, néhány virág alakú keksz tetejét pedig tök- és napraforgómaggal rakjuk ki, így kerülnek a sütőlapra. Előmelegített, 175 fokos sütőben kb. 10 perc alatt szép barnára, készre sütjük.
Az írókához a tojásfehérjét félkemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzászitáljuk az étkezési keményítővel elkevert porcukrot és hozzáöntjük a citromlevet. Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel hígítjuk, sűrűn folyós masszának kell lennie, amivel díszítjük a mézesek tetejét. Ha nagyobb felületet akarunk bevonni a mázzal, akkor valamennyit vegyünk el belőle, és hígítsuk tovább kevés vízzel. A kekszeket a máz teljes dermedése után kínáljuk.


Sültalmalikőr



Hozzávalók 5-6 dl-hez:
5 savanykás alma
10 evőkanál barna cukor
1 csomag fahéjrúd
1 csomag csillagánizs
1 l almapálinka


Az almát alaposan megtisztítjuk, hámozás nélkül félbevágjuk, eltávolítjuk a magházat, majd a gyümölcsöt cikkekre vágjuk. Sütőpapírral bélelt nagy tepsire rendezzük, rászórjuk a cukrot, és ízesítjük a fűszerekkel. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 1/2 óráig sütjük. Hagyjuk hűlni, majd nagyobb befőttesüvegbe rakosgatjuk/kanalazzuk. Felöntjük az almapálinkával, lezárjuk. Naponta egyszer megkeverve 2 hétig hagyjuk érni. A 2 hét elteltével leszűrjük, üvegekbe töltjük.

Főtt-sült pogácsa



Hozzávalók kb. 100 db-hoz:
a tésztához:
4 dl tej
16 dkg vaj
32 dkg liszt

6 tojás
16 dkg trappista sajt
a tetejére:
1 tojás


Az égetett tésztához forráspontig hevítjük a tejet a vajjal. Hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd addig főzzük kis lángon, amíg elválik az edény falától. Hűlni hagyjuk. Amikor már csak alig langyos, gépi habverővel egyesével elkeverjük benne a tojásokat, végül hozzáadjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajtot is, és ezzel is elkeverjük. Szép, egynemű tésztát kell kapnunk. Nagy tepsit sütőpapírral bélelünk, majd vizezett kézzel diónyi gombócokat formázunk a tésztamasszából, és nem túl szorosan a tepsire rakosgatjuk. A tetejüket megkenjük a felvert tojással, majd előmelegített, kb. 210 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük.


Kavart tészta



Hozzávalók kb. 26x34 cm-es, magas falú tepsihez:
5 tojás
45 dkg cukor
20 dkg sertészsír
3 dl tej
50 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
1 (bio)citrom
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 marék dióbél


A tojássárgáját elkeverjük a cukorral (ekkora mennyiségű cukorral csak morzsalékosra tudjuk keverni, nem a szokásos habosra-krémesre). Hozzáadjuk a zsírt, és együtt gépi habverővel addig keverjük, amíg a cukor már alig "recseg" benne. Kis adagokban – továbbra is gépi habverővel verve – hozzáadjuk a tejet is. Beleszitáljuk és elkeverjük benne a sütőporral összeforgatott lisztet, és belereszeljük az alaposan megtisztított citrom héját is. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan, hogy ne törjük össze, a tésztába forgatjuk. A felét a sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. A másik felében elkeverjük a kakaót, a világos tésztára öntjük, villával márványosra mintázzuk, majd a tetejére szórjuk a durvára darabolt diót. Előmelegített, 180 fokos sütőben bő 1/2 óra alatt készre sütjük. Teljes kihűlés után kockákra vágva kínáljuk.