Jeges csokoládé kávéval



Hozzávalók 6 db, 2,5 dl-es pohárhoz:
1/2 l vaníliafagylalt
7,5 dl tej
10 dkg csokoládé (55% kakaótartalmú)
1,25 dl erős, hideg kávé
2 dl tejszín
1 evőkanál vaníliás cukor


A vaníliafagylaltot a fagyasztóból a hűtőszekrénybe tesszük, hogy ne legyen túl kemény. Ha nagy kánikula van, a fagylalttal együtt a poharakat is a hűtőbe tehetjük, hogy valóban hidegen tudjuk tálalni az italt. A tejből kb. 1,5 dl-t felforralunk, hozzáadjuk a csokoládét, és feloldjuk benne. Hozzáöntjük a maradék tejet és a hideg kávét, majd rövid időre a hűtőbe tesszük, hogy le tudjon hűlni. A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük. A fagylaltot elosztjuk a 6 pohárba, ráöntjük a hideg csokoládét, végül befedjük tejszínhabbal. Tetszés szerint a tejszínhabot megszórhatjuk kevés cukrozott kakaóporral vagy kávéporral is. Ropogós keksz vagy omlós piskóta illik hozzá.


Zöldbableves



Hozzávalók:
kb. 70 dkg zöldbab
1 vöröshagyma
ételízesítő
babérlevél
őrölt pirospaprika
petrezselyemzöld
4 nagyobb burgonya
3–4 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál liszt
cukor
ecet
3 dl tejföl
a tálaláshoz:
friss fehér kenyér


A zöldbabot megmossuk, végeit levágjuk, majd kb. 2 cm-es darabokra vágjuk. A zsenge babbal nincs más teendő, ha öregebb a zöldbab, akkor az erősebb szálkákat is el kell távolítani róla. A feldarabolt babot lábasba szórjuk, majd felöntjük vízzel és megsózzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, nagyon apróra vágjuk, és a babhoz adjuk 2-3 babérlevél kíséretében. Felforraljuk, majd kis lángon főzni kezdjük. Közben megtisztítjuk a burgonyát, megmossuk, majd apró kockákra daraboljuk. Váltott vízben többször átmossuk. Amikor a bab már majdnem teljesen puha, hozzáadjuk a burgonyát, és ízesítjük a levest ételízesítővel. Amíg a leves tovább fő, elkészítjük a rántást: ehhez felhevítjük az olajat, majd 2-3 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk rajta a lisztet. Lehúzzuk a tűzről, színezzük pirospaprikával és ízesítjük aprított petrezselyemzölddel. Amikor a rántás kihűlt, kevéske cukorral és ecettel ízesítjük, és az egészet elkeverjük a tejföllel. A készre főtt levesből 1 merőkanálnyit a tejfölös rántáshoz adunk, elkeverjük, majd még 2-3 merőkanál levessel ugyanígy járunk el. Végül a hőkiegyenlített rántást a levesbe öntjük, és pár percig kis lángon főzzük, hogy a liszt is megfőjön benne. Kóstolás után picit még ízesítjük sóval, majd friss fehér kenyérrel tálaljuk.


Felvidéki túrós pite



Hozzávalók:
a tésztához:
30 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
10 dkg zsír
15 dkg cukor
1 tojás
kevés tej
a töltelékhez:
5 tojás
10 dkg porcukor
1/2 evőkanál vaníliás cukor
50 dkg túró
5 dkg mazsola
2 evőkanál kekszmorzsa
a tetejére:
1 tojás
porcukor


A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd gyúródeszkára szitáljuk. Elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk a tojást, a cukrot és annyi tejet, hogy könnyen összeállítható, gyúrható tészta legyen belőle. Kb. 25x35 cm-es tepsit sütőpapírral bélelünk, a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Az egyik tésztacipót tepsi méretűre nyújtjuk, és a tepsibe tesszük. A töltelékhez a tojássárgáját habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral. Hozzáadjuk az áttört túrót, a mazsolát, a kekszmorzsát, végül a tojásfehérjéből felvert kemény habot is. A tölteléket a tepsibe helyezett tésztalapra öntjük, majd kinyújtjuk a másik tésztalapot is, és befedjük vele a tölteléket. Megkenjük enyhén felvert tojással, majd villával megszurkáljuk. Az előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 3/4 óráig sütjük. Miután kihűlt, meghintjük a tetejét porcukorral, és kockákra szeletelve kínáljuk.


Joghurtos körteleves



Hozzávalók:
4 szép, érett körte
1 citrom
borsónyi friss gyömbér
4 evőkanál méz
4 dl natúr joghurt


A körtét megmossuk, meghámozzuk. Karalábévájóval csinos kis gömböket kanyarítunk a gyümölcsből, majd a magházat eltávolítva a többit mély tálba daraboljuk. A körtegolyókat meglocsoljuk citromlével, a citrom maradék levét a tálban lévő körtedarabokra facsarjuk. Ráreszeljük a friss gyömbért, hozzáadjuk a mézet és a joghurtot, majd botmixerrel az egészet habosra, krémesre pürésítjük. Levesestálba töltjük, óvatosan beleöntjük a félretett körtegolyókat, lágyan átkeverjük, és tálaljuk.


Káposztás "kocka"



Hozzávalók:
kb. 1,8 kg káposzta
6 evőkanál olaj
3 csapott evőkanál + 2 kávéskanál cukor
1 nagyobb vöröshagyma
frissen őrölt fekete bors

1,5 kg liszt
12 dkg zsír
3 tojás
7,5 dkg friss élesztő
kb. 7,5 dl tej
a tetejére:
1 tojás


A káposzta külső, foltos leveleit eltávolítjuk, félbe, majd tovább felezve negyedekre vágjuk. Kivágjuk a torzsáját, majd legyaluljuk a káposztát. Nagyobb lábasban az olajon a 3 evőkanál cukrot karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, és megpirítjuk a cukros olajban. A hideg hagymakockák miatt a karamellizált cukor megkeményedik, ettől nem kell megijedni, a káposzta párolása során szépen szétolvadnak ezek a kemény darabkák. Hozzáadjuk az apróra gyalult káposztát, ízesítjük sóval és borssal. Közepes lángon, időnként kevergetve készre pirítjuk.
Az élesztőt zárható műanyag edénybe tesszük, fakanállal szétdörzsöljük, hozzáadjuk a 2 kávéskanál cukrot, folyékony állagúra keverjük. Felöntjük kb. 1 dl langyos tejjel, majd a tetejét rázárva hagyjuk felfutni. Amikor ledobta a tetőt, már nem zárjuk vissza rá, csak rátesszük, és megvárjuk, amíg újra felfut az élesztő. Közben a lisztet elmorzsoljuk a zsírral és sóval. Összegyúrjuk a tojással, a langyos tejjel és a felfutott élesztővel. A tej mennyisége a liszt minőségétől és a tojás nagyságától is függ. A tésztát pár percig dagasztjuk, majd tiszta konyharuhával letakarva, meleg helyen kb. 1,5 órán át kelesztjük. Lisztezett gyúrólapon kb. 1/2 cm vastagságúra, téglalap alakúra nyújtjuk. A pirított káposzta felét egyenletesen rászórjuk, rákenjük. Gondolatban 4 részre osztjuk, majd balról középig, jobbról középig behajtjuk, végül középen, a tészták találkozásánál is kettéhajtjuk a tésztát. 90 fokkal elfordítjuk, újra téglalap alakúra nyújtjuk. Rákenjük a maradék pirított káposztát, majd megismételjük az előző műveletet, az ún. dupla hajtogatást. 10 perc pihentetés után újra elfordítjuk 90 fokkal, nyújtjuk és hajtogatjuk. Újabb 10 percnyi pihentetés után kb. 1,5 ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk, majd egyforma, kb. 4x4 cm-es kockákra szeljük. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk – nem túl közel egymáshoz –, majd a tetejüket az enyhén felvert tojással megkenjük. Előmelegített sütőben, 180 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.